Európa egyik 2010-es kulturális fővárosába, Pécsre látogatott a Magyarok Szövetségével kapcsolatban felmerülő összes kérdés valószínűleg legautentikusabb megválaszolója, a „fő hajjakend”, a Magyarok Szövetsége kezdeményezője és elnöke, Vukics Ferenc.
Jelen volt még a hangászkar kiválóságai közül kedves barátunk a bonyhádi kármentőktől, Kovács Gábor muzsikus, aki a Nemzet Dalával örvendeztette meg a hallgatóságot.
Továbbá kedves vendégek tiszteltek meg bennünket jelenlétükkel a gúnyhatár túloldaláról, a Drávaszögből, Baranya vármegye elcsatolt területéről. Körünkben üdvözölhettük a Horvátországi Magyar Vállalkozók Szövetségének elnökét, aki Csúzáról érkezett, valamint a Turul Egyesület tagjait Vörösmartról.
A „hivatalos” médiát a Pannon TV képviselte, amely rögzíthette, hogy a terem zsúfolásig megtelt, így teltház fogadta előadónkat nagyjából 150 főnyi érdeklődővel.
Az előadás során – szemléltetés céljából a hallgatóságot is többször igénybe véve – kimerítő részletességgel és alapossággal tájékozódhattunk Hazánk helyzetéről, a jelenleg uralkodó, pártokon alapuló közjogi- és hatalomtechnológiai berendezkedés működésképtelenségéről, annak tarthatatlanságáról.
Büszkék lehetünk az eddig elért eredményeinkre, hátradőlni, kiengedni, mint az elfáradt gatyamadzag azonban bizonnyal nincs okunk, s ezt előadónk többször is tudomásunkra hozta. Mondandója fontosabb részeinél – tán, ahogy az katonaemberhez illő – megemelte hangját, hogy még az is odafigyelt rá, kinek gondolatai szerteszét szaladgáltak éppen.
(Még jó, hogy nem a hivatalában fontos kisbíró tette tiszteletét nálunk, mert az elpuhult, elkényelmesedett városi hallgatóság a szívre ható mogyorófa-beszédet valószínűleg rosszabbul tűrte volna, mint őrnagy urunk érces hangorkánját.)
Tennivalónk akad bőven. A hallgatóság reakcióiból, melyek az est második részében kérdések formájában nyilvánultak meg, kitűnt, hogy a két talán legfontosabb témakör a termőföld kérdése és az alkotmányozás. Nem véletlen tehát, hogy a Felsőház és az un. Felsőházi Szövetség létrehozása, megalkotása kiemelt fontossággal bírt, mind a Szövetség, mind a szövetségesek, de még az érdeklődők esetében is.
Ferkó barátunk előadása szokásosan nem rövidre, ám annál hosszabbra, részletesebbre és élvezetesebbre sikeredett, talán még egyetemi székfoglalónak is beillő kiselőadása után a rövid szünetet követően a közönség kapott szót, kérdéseket intézhetett legfőbb szövetségesünkhöz. És intézett is. Mégpedig szép számmal. A legnagyobb öröm számomra az volt, hogy a médiában tapasztalható tájékozatlansággal és alulinformáltsággal szemben a jelenlévők bizony nagyon is tájékozottak és célirányosak voltak, ami engem személy szerint reménységgel tölt el, hogy itt azért nincs még minden veszve.
A rendezvény záró akkordjaként előadónkat egy új oldaláról is megismerhettük, sokoldalú tehetségét ismét megcsillantva, személyében néhány pillanatra Benedek Elek unokája jött el közénk, egy tanulságos mesével, majd egy gyönyörű közös énekléssel zártuk a találkozást.
Visszatekintve az Iparos Házban töltött estére, no meg rápillantva az órára, valami fél tizenkettő magasságában járhattunk már akkor, az jutott eszembe, hogy Ferkó barátunk ilyen és ehhez hasonlóan rövidre sikeredett megnyilvánulásai alkalmával talán bevezethetnénk valamiféle blokkolóórás rendszert, mert hát, ha jobban belegondolunk, mégiscsak végigültük egy nyolcórás műszaknak több mint a felét. Mondjuk ez azé’ nem semmi!
Előadónk becsületére legyen mondva, ő is derekasan helyt állt, nem unatkoztunk egy percre sem, és aki megnézi az estről készült videofelvételt, bizonnyal egyetért velem, hogy tartalmas időtöltésben volt részünk. Vukics Ferenc személyében egy igaz, jó magyar embert ismerhettünk meg.
Ha utatok, vagy jó sorsotok Pécsre vezet, a város nyitva áll előttetek. Az igaz, jó magyar embereket mindenkor szívesen hívjuk, mindenkor szívesen látjuk, mert…
Magyarország aranya, legszebb megye Baranya.
Isten áldja Magyarországot!
Szabó László - MSZ Baranyai Szervezete
A Pécsi TV honlapja: http://www.pannontv.eu/?aid=6973