Az erkölcsi nevelés „fölötte szükséges voltáról”

2009. október 26-án a Magyar Tudományos Akadémián tudományos ülést tartottak neves előadók „A tudomány a közoktatásért” címmel, a Közoktatási Elnöki Bizottság szervezésében. A Magyarok Szövetsége Nevelési-Oktatási Tagozatának képviselője szerint az akadémia jelenlegi elnökének köszöntő beszéde még saját bevallása szerint is kissé nyersebb és szókimondóbb volt a megszokottnál, melyet a közoktatásban tornyosuló súlyos gondokkal indokolt.

Az elnök értékelése szerint a magyar közoktatás nem készíti fel az ifjakat a „túlélésre”, a felsőoktatásba alapvető ismeretek hiányával, teljesen motiválatlanul kerülnek a jelentkezők. A legnagyobb gond a tanárképzésben és a továbbképzésekben van.

A problémák okai közül szükségesnek tartotta kiemelni a képzésre, és főleg a továbbképzésre fordítandó anyagi források esetleges és ötletszerű elosztását, valamint szóvá tette a továbbképzések alkalmi összejövetelszerűségét is. Véleménye szerint csak tudományosan igazolt fejlesztésekre kellene pénzt adni, mert az iskola nem lehet cél nélküli kísérletezgetések színtere.

Az elnök szerint fontos lenne az is, hogy az erkölcsi nevelés újra visszatérjen az iskolákba.
A tankönyvekről sommás ítéletként hangzott el, hogy rosszak, mert általában nem szolgálják a gondolkodás fejlesztését. A köszöntőben elhangzottak a már jól ismert „a tanári pályának nincs becsülete, ezért egyre kevesebb diák választja ezt a hivatást” és a” szükség van a gyors és radikális szemléletváltásra” kezdetű gondolatok is.

A köszöntőt követő előadások tudományos tényszerűséggel tárták fel az általános helyzetet.

A Magyarok Szövetsége Nevelési-Oktatási Tagozatának vezetősége a Magyar Tudományos Akadémia konferenciáján elhangzottakra azt reagálta: örvendetes, hogy végre az „illetékesek” is hallatják szavukat a magyar oktatásban eluralkodott koncepciótlanság, tehetetlenség, illetőleg annak felelőtlen tönkretétele miatt. Ám a Magyarok Szövetsége nemcsak a saját munkaanyagában szereplő helyzetelemzés kísérteties hasonlósága miatt támogatja a hasonló konferenciák törekvéseit, hanem amiatt is, mert a Nevelési-Oktatási Tagozatban már hónapok óta készen vannak a kidolgozott, és kiutat jelentő szakmai megoldások is.

SzLenke, 2009, december 16 - 13:09 MSZ Tagozatok